Almágyi falunap
Baráti felkérésnek tettünk eleget! Jelenlétünkkel színesítettük a nap programját!
Néptánc, Tradíció, egyesület, csapat, barátok
Baráti felkérésnek tettünk eleget! Jelenlétünkkel színesítettük a nap programját!
3 éves a Szabad Szombat Táncegyüttes! Az ózdi strand kempingjében, egy kis közösség építő szalonnasütés, fürdés, lazulás után elfogyasztottuk a szülinapi tortát! Jó egészséget mindenkinek!
Az idén is részt vettünk a Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor programjában! A tábor lehetőséget ad, hogy egy hétig, szakmai felkészülésen vehessünk részt, tanuljunk új táncokat, megismerkedhessünk más tájegységek táncaival! Az idén Mezőkölpény táncanyagának megtanulása volt a cél! Néptánc oktatóink : Heiczei Gabika és Repka Gyula voltak!
Táncegyüttesünk is csatlakozott az országos kezdeményezéshez, az Egy nap Népviseletben akcióhoz. Idén az egyik ózdi általános iskolában tartottunk előadást a népviseletekről, illetve, hogyan lehet megújítani azokat. Köszönjük a lehetőséget a Vasvár Úti Általános Iskolának.
Egyesületünk emblematikus tagja, Szabolcs Váradi 1. helyezett lett az VIII. Országos Néptáncversenyen Nyíregyházán! A kétnapos megmérettetést két évente rendezik meg az országban lévő szakiskolák között. Egy kötelező és egy szabadon választott tájegység táncrendjét kellett bemutatni a szakavatott zsűrinek. Váradi Szabolcs Nagyecsedi verbunkot és Szilágysági cövekelőt …
A Kultúrlánc rendezvényprogram első rendezvénye Divat-Ikon-Nő címmel a nőisség jegyében került megrendezésre.
„Elsődleges szempont volt, hogy helyi vagy környékbeli fiatal tervezők jöjjenek szóba. Csendes Lajos egy környékünkön élő tervező, aki az elmúlt időszakban egy pályázaton is nyert a munkáival és a terveivel. Illés Vanda pedig olyan értelemben kapcsolódik a programhoz, hogy barkó motívumokat használ a ruháin. Ezek a minták a térségünkből származnak” – fogalmazott Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.
Illés Vanda több tájegység hímzés motívumkincseit dolgozta fel különböző elismert divattervezőkkel, mint például Molnár Madarász Melindával és Hegedűs Annával is. A Művésztanyával közösen a térségünkre jellemző barkóság motívumvilágát is felhasználta az egyik kollekciójánál, amellyel legutóbb a Folktrend pályázaton díjazott is lett.
Az est folyamán különböző fiatalos, modern ruhákat és táskákat láthatott a közönség. Csendes Lajos extravagáns, modern férfi öltözékeket mutatott be a Szabad Szombat Táncegyüttes alkalmi manökenjeinek segítségével. A tervező igyekezett az egyéniségét megjeleníteni a kifutón.
A divatbemutatókat követően, Ádám Eszter moderálásával a közönségnek is lehetősége volt a tervezőkkel beszélgetni. A nap végét egy nőkről szóló, többszörösen díjnyertes film megtekintésével zárták az egybegyűltek. A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark a Kultúrlánc sorozathoz kapcsolódó következő rendezvényén a prevenciókra helyezi majd a hangsúlyt.
Az eredeti cikket, videókkal és képekkel az alábbi címen tekintheted meg:
http://www.nfe.hu/esemenyek/divatnap-az-elmenyparkban/
Együttesünk egyik emblematikus táncosa, Sikur Katain 3. helyezett lett a 8. Országos Néptáncversenyen! Ezt a versenyt két évente rendezik meg az országban lévő szakiskolák között és most Nyíregyházán került megrendezésre. Kata a saját korcsoportjában a dobogó harmadik fokára léphetett fel. A kétnapos megmérettetésen volt egy …
LÉGY TAGJA A SZABAD SZOMBAT TÁNCEGYÜTTES CSAPATÁNAK!!! Egyesületünk tagtoborzást tart! Ha szeretsz táncolni, szereted a magyar kultúrát és népzenét Gyere és tanulj velünk! Várjuk a táncolni vágyó fiatalokat egy felzárkóztató csoportban!
„folkTREND! – A hagyomány a régi, a stílus új” elnevezésű divatbemutatón mutatta be alkotását a Szabad Szombat Táncegyüttes tagja, Csendes Lajos a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatának köszönhetően öt darab, a népművészet elemeit tartalmazó modern viseletkollekciót készíthetett el és ebből egyet láthatott is a nagyközönség.
Cendes Lajos „Lali” igyekezett erősebb kontúrokkal és anyagokkal összepárosítani a népi vonulatot, és megalkotni egy szokatlan ruhaegyüttest. Ez a divatbemutató kiváló alkalom volt arra, hogy a divattervezők ötvözzék a tradicionális motívumokat, anyagokat, formákat a jelenkor öltözetével. Az esemény célja az volt, hogy az érdeklődők ízelítőt kapjanak a magyarság hagyományos viseletéről a ruházaton át az egyéb tradicionális kiegészítőkig. A rendezvényen számos elismert magyar divattervező és designer remekművei is felvonultak a kifutón. A jeles eseményen a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár V. Németh Zsolt, valamint a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor zsűritagja Sebestyén Márta is megcsodálta a pályamunkákat.
Csapatunk 2017 Decemberében részt vett az ÓMI Zenés Színház darabjában, mely nagyon nagy sikerrel zárult. Az előadáson 700 ember töltötte meg a nézők sorát, az előadás jegyek pedig soha nem látott gyorsasággal fogytak el. „A nézők nagyon szeretik ezt a műfajt, mi is szeretjük és úgy …