Hónap: 2022 augusztus

Párnafesztivál 2022.

Párnafesztivál 2022.

A Mátra lábánál, egy csodálatos környezetben fekszik Mátraderecske. A község egy olyan értékes kézműves csoportot működtet, ami irigylésre méltó! Felújították a fellelt szövő székeket és hozzá értő emberek gyönyörű szőtteseket készítenek rajtuk! E mellett komoly fafaragó műhely működik, gyöngyöt fűznek, bútort festenek a közösségi házban! 

Válaszút – Méra

Válaszút – Méra

Augusztus 12. -én már a reggeli elköltése után indultunk hazafelé. Tudtuk, hogy sűrű programnak nézünk elébe. Feltétlenül meg akartuk nézni, Kallós Zoli bácsi hagyatékát Válaszúton. Érkezésünkkor már zajlott a Válaszúti Néptánc tábor, az egyik helyszínen palatkai négyest tanítottak, muzsikált Kodoba Florin és bandája! Végigjárva a 

Szék

Szék

2022. 08. 08.-12. Hosszú hónapok egyeztetése és szervezése után, a Szabad Szombat Táncegyüttes a Borostyán Néptánc műhellyel együtt, végre leutazhatott Székre! Ez a mezőségi zsákfalu, a mai napig meg tudta őrizni hagyományait, viseletét és szigorú szabályok szerint élte mindennapjait. Nem olyan rég még csak Szamosújvár felől lehetett megközelíteni a települést, de ma már Bonchida felől is járható aszfaltos út van! A két táncegyüttes célja volt, hogy az itt működő hagyományőrző táncegyüttes táncosaitól tanulhassuk meg a széki táncrend táncanyagát, énekeit! Csodálatos községet , benne kitűnő embereket ismerhettünk meg! Köszönet Filep Sándornak és nejének, Filep Klárának a szállásért és a finom helyi ételekért, Vicei Zsuzsinak a szállásért az ebédekért és, hogy a régi táncházat használhattuk próbateremnek, a helyi táncegyüttes tagjainak a segítségért és Michel Van Langeveld- nek a fogadtatásért! A fotók magukért beszélnek!