Címke: Hagyományőrzés

Hagyományőrző nap, – Nekézseny!

Hagyományőrző nap, – Nekézseny!

2023. 08. 26. Egy szombat sem maradhat szabadon a Szabad Szombat számára! Ma Nekézsenyben jártunk a „Hagyományőrző Nap Nekézsenyben” című rendezvényen, ahol nagyiváni és gömöri táncokat adtunk elő. Miután a színpadon kellően izzadásnak indultunk, úgy döntöttünk megizzasztjuk egy kicsit kedves nézőközönségünket is egy moldvai táncházzal!

Táborozás

Táborozás

2023.07. 16-21. Az Élő Hagyomány Alapítvány XVI. alkalommal rendezte meg a TÁ-BOR – t Ceglédfürdőn. Különféle népi mesterségeket oktattak felnőtteknek. Megtalálható a kosárfonás, a bőrművesség, a bútorfestészet,a gyöngyhímzés, a varrás és a hímzés is. A gyerekek különféle gyermekfoglalkozáson vehettek részt. A néptánc oktatáson kívül esténként 

A tánc világnapja

A tánc világnapja

2023 Május 20. a Tánc Világnapja! Ebből az alkalomból hívták meg a Szabad Szombat Táncegyüttest Ózd város Művelődési Házába az Olvasóba. Szeretetre méltó ünnepség ez, ahol jelen van, a városunkban működő együttesek mindegyike, az apróságoktól a felnőttekig.

2023 Március 15.

2023 Március 15.

A tegnapi napon ünnepeltük Hangony községben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját. Az időjárási viszonyok sajnos nem kedveztek nekünk, hogy a Templomkertben ünnepeljünk, ettől függetlenül ünnepi megemlékezésünket megtartottuk a kultúrotthonban. Szeretnénk megköszönni, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket. Nagyon nagy köszönet az irodalmi színpad tagjainak! Mák 

Párnafesztivál 2022.

Párnafesztivál 2022.

A Mátra lábánál, egy csodálatos környezetben fekszik Mátraderecske. A község egy olyan értékes kézműves csoportot működtet, ami irigylésre méltó! Felújították a fellelt szövő székeket és hozzá értő emberek gyönyörű szőtteseket készítenek rajtuk! E mellett komoly fafaragó műhely működik, gyöngyöt fűznek, bútort festenek a közösségi házban! 

Szék

Szék

2022. 08. 08.-12. Hosszú hónapok egyeztetése és szervezése után, a Szabad Szombat Táncegyüttes a Borostyán Néptánc műhellyel együtt, végre leutazhatott Székre! Ez a mezőségi zsákfalu, a mai napig meg tudta őrizni hagyományait, viseletét és szigorú szabályok szerint élte mindennapjait. Nem olyan rég még csak Szamosújvár felől lehetett megközelíteni a települést, de ma már Bonchida felől is járható aszfaltos út van! A két táncegyüttes célja volt, hogy az itt működő hagyományőrző táncegyüttes táncosaitól tanulhassuk meg a széki táncrend táncanyagát, énekeit! Csodálatos községet , benne kitűnő embereket ismerhettünk meg! Köszönet Filep Sándornak és nejének, Filep Klárának a szállásért és a finom helyi ételekért, Vicei Zsuzsinak a szállásért az ebédekért és, hogy a régi táncházat használhattuk próbateremnek, a helyi táncegyüttes tagjainak a segítségért és Michel Van Langeveld- nek a fogadtatásért! A fotók magukért beszélnek!

Matyó fesztivál

Matyó fesztivál

Meghívást kaptunk a Matyó fesztiválra. Köszönet a szervezőknek, rendezőknek és a házigazdáknak a magas színvonalú programokért! Örülünk hogy ott lehettünk!

Adorján Gála

Adorján Gála

A tavalyi évben, a Covid vírus miatt elmaradt az Adorján gála. Az idősebb generáció sok tagja táncolt még a keze alatt, városunk szinte minden lakosa emlékszik Adorján Lajos bácsira, sokunk történelem tanárára, Ózd város díszpolgárra! Az ő nevét viselő gála, egy tiszteletadás azok részéről, akik 

Rozsnyó

Rozsnyó

Szeptember közepe. Meglátogattuk a Felvidéken működő barátainkat. A Borostyán táncegyüttes vezetőivel beszélgettünk, egyeztettünk a közös programok megvalósításáért. Benéztünk a kelléktárba és megtekintettünk pár gömöri, még a falvakban megvásárolt eredeti viseletet. Az est közös vacsorával zárult!

Heves

Heves

2021 szeptember 25. A hevesi hagyományőrzők rendezvényén mindkét csoportunk megmutatkozott! Köszönjük a felkérést Báder Veráéknak! Nagyon jól éreztük magunkat!