Bulgária

Bulgária

„2021. Augusztus. A Szabad Szombat Táncegyüttes és a felvidéki Borostyán Néptáncműhely táncosai együtt indultak, a Bulgáriában megrendezett Nemzetközi Néptánc Fesztiválra. Hosszú buszozás után megérkeztünk Sunny Beach-re, a Napos Part-ra és elfoglaltuk szállásunkat. Sajnos a covid vírus nem volt kegyes a fesztiválhoz, sok csoport nem tudott 

Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor

Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor

2021-ben is részt vettünk a tábor életében! A csoport ez évi célja, hogy a felvidéki Borostyán Néptáncműhely táncosaival közösen, megtanuljunk egy koreográfiát! Választásunk a saját tájegységünk táncaira esett. Gömöri táncokat tanultunk, oktatóink: Nyíri Gábor és Velner Anna. A tábor meghívott vendégeként koncertet adtak a Várkonyi 

Vendégségben!

Vendégségben!

Augusztus 15. Felvidéki barátainknál, a Borostyán Táncműhely táncosainál tettünk látogatást. Meghívtak, hogy a programjukban szereplő táncházban táncoljon együtt a két csapat. Akkor még nem sejtettük, hogy milyen meglepetést készítettek nekünk! Közösen ünnepeltük a Szabad Szombat Táncegyüttes 5. évfordulóját! Köszönjük!

Viseletes Bál

Viseletes Bál

2020 februárjában hatalmas mulatságban voltunk, a Buzitán ( Felvidék) megrendezett viseletes bálban. A Kárpát medence sok-sok gyönyörű viseletét öltötték magukra az est résztvevői. Itt aztán megtalálható a dunántúli, a galga menti, az alföldi, a hortobágyi, a gömöri, a szlovák, és az erdélyi viseletek pompája! Ez 

Párnafesztivál 2019

Párnafesztivál 2019

Mátraderecskén a párnafesztiválon járt a csoportunk! Több néptánccsoport fellépésével, nagyon színes programmal zajlott ez a program! Fafaragást, gyöngyözést, bútorfestést, szövést, helyi használati tárgyakat, ruházatot, szőtteseket mutattak be a szervezők! Köszönjük a meghívást, Báder Verának! Nagyon jól éreztük magunkat ezzel a közösséggel!

Szent István ünnepe

Szent István ünnepe

2019 Augusztus 20. Ózd A város központi ünnepségén, az új kenyér ünnepén vettünk részt!

Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor 2019

Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor 2019

Táncegyüttesünk, az előző évekhez hasonlóan, ismét a tábor lakója volt. Hatalmas élmény más fiatalokkal együtt táborozni,, szabadon beszélgetni, esténként, megvitatni a nap közben végzett munkát, a következő nap teendőit! Szabadon viccelődni, nevetgélni, énekelni. Az idei feladat a Szabad Szombat Táncegyüttes részére, Rábaközi táncok tanulása volt! 

Serke

Serke

Baráti meghívásnak tettünk eleget Felvidéken, Serkében! A II.Nótás bálra hívtak meg bennünket, hogy a sok szép nóta mellett, táncoljunk a közönségnek egy jót! A bál végén, egy kis táncházzal kedveskedtünk a táncolni vágyóknak és a közönségnek. Köszönjük a meghívást!

Almágyi falunap

Almágyi falunap

Baráti felkérésnek tettünk eleget! Jelenlétünkkel színesítettük a nap programját!

Születésnap

Születésnap

3 éves a Szabad Szombat Táncegyüttes! Az ózdi strand kempingjében, egy kis közösség építő szalonnasütés, fürdés, lazulás után elfogyasztottuk a szülinapi tortát! Jó egészséget mindenkinek!