Ebben az évben, Advent első gyertyagyújtásán léphetett föl csoportunk, Ózd város rendezvényén. A Kis Szabad Szombat Táncegyüttes moldvai táncokkal, míg a nagyok terenyei karikázót és csárdást mutattak be! Az Adventi forgatagban különféle kézműves termékeket, kürtős kalácsot, forralt bort és egyéb finomságokat kínáltak az árusok. Sokan …
November 19-én, Ózdon járt a Fitos Dezső Társulat. A Petőfi program segítségével mutatják be hazánk kisebb településein is kis és nagy-Magyarország táncait, kultúráját. Programjuk, a Jövőnk a Hagyomány címet kapta. Az előadás végén az Olvasó Adorján termében, táncházzal kedveskedtek a nézőknek. Jó látni azt a …
Hatalmas előkészületek, új koreográfiák, díszletek, fények! Mindennek a helyére kellett kerülnie, hogy ezen az estén egy kisebb csodát hozzunk létre! Az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület 20, a Szabad Szombat Táncegyüttes a 10 éves évfordulóját ünnepelte meg egy nagyszabású gálával. Csodálatos érzés, hogy elfogadta a meghívást és velünk együtt lépett színpadra az ÓMI Zenész Színház néhány táncosa! Külön boldogság számunkra hogy a régi együttes tagjai közül is sokan hazajöttek, felléptek! Együtt szemezgettünk a 10 év koreográfiáiból, hogy a jeles eseményen velünk ünnepeljenek! Igazi beteljesedés azt látni mikor egy produkció alatt közel 60 táncos van a színpadon! Az est zenei házigazdája a Príma Volta zenekar volt akiknek ez úton is köszönünk mindent! Az ember szíve megtelik melegséggel ennyi szépség, akarat, lendület és energia láttán, ami ezen az estén történt! Isten éltessen Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület, Isten éltessen Szabad Szombat Táncegyüttes!
Sok-sok hónappal ezelőtt elkezdődtek az előkészületek. megbeszélések, egyeztetések, mit is szeretnénk, hogyan lehet megvalósítani. Tudtuk, hogy a 10 év nem múlhat el úgy, hogy valami maradandót ne mutassunk az eltelt idő munkáiból. Visszahívtuk azokat a régi táncosainkat akik már nem aktív tagjai a csoportnak de …
Nagy figyelmet fordítunk arra hogy az év végén kicsit felszabadultan mi is szórakozzunk egy kicsit! Így történt ez a mostani táncházban is! Meghívott jó barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal de legfőképp a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjaival, egy kellemes estét, – éjszakát tölthettünk együtt! Táncoltunk, énekeltünk, viccelődtünk, poharaztunk, …
Az évek alatt, számos alkalommal dolgoztunk együtt az Ómi Zenés színházzal. Szerepeltünk a Mágnás Miska és az Abigél című előadásaikban is háttértáncosokként valamint az ÓMI tánckarával még a Napos Oldal című egész estés táncelőadást is létrehoztuk. Most, hogy fennállásuk 18. évfordulóját ünneplik, nagy örömünkre, mi is részesei lehettünk gálaműsoruknak. Örök kedvencünk, a “Cintányéros cudar világ…” tánckaraként színesíthettük programjukat! Köszönjük a meghívást!
Mint minden évben, idén is részét képeztük városunk gyertyagyújtásának a Városház téren megrendezett adventi forgatagában. December 8.-án , Advent második vasárnapján, a remény gyertyájának fénye árasztotta el a teret, mi pedig műsorunkkal melegséget csempésztünk a didergő közönség szívébe!
November 23-án az Ózdi Olvasó színháztermében került megrendezésre a József Attila Gimnázium végzős tanulóinak szalagavatója. Nagy megtiszteltetés hogy a Szabad Szombat Táncegyüttes színesíthette programjukat! További tanulmányotokhoz, munkátokhoz jó egészséget és kitartást kívánunk! Köszönjük a felkérést!
Február a farsangok, maszkabálok hónapja. Ebben az évben az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület kis táncosaival együtt tartotta a Szabad Szombat Táncegyüttes a farsangi mulatságot A sok ötletes jelmez mellett volt itt muzsikaszó, jóslás, a bárányait terelő pásztor, kis vetélkedő és természetesen néptánc. Jó volt látni, hogy kicsik és nagyok milyen jól érezték magukat!
A Magyar Kultúra Napja 2024. január 22. A tegnapi nap az ÓMÉK – Olvasó-ban a kultúra jegyében telt. Az ide látogató közönség megtekinthette Kovács Attila Prima primissima díjas mestercipész kiállítását, érdekes eszmecserét hallgathatott a cipőkészítés fortélyairól, a különböző felhasználható anyagokról és a versenyekről, ahol ezeket …