Címke: Hagyományőrzés

Néptáncosok bálja

Néptáncosok bálja

Március 9.-én, ismét megrendezésre került a bál! A Bolyky Tamás Általános Iskolában 3 év után sikerült megszervezni, melynek összbevételét a néptánc javára tudják fordítani! A jótékonysági Néptáncos Bál műsorát, mi is színesítettük, a Galga-menti koreográfiával. Nagy büszkeség számunkra, hogy mi lehetünk az a bizonyos „folytatás”, 

Farsangi mulatság

Farsangi mulatság

Február a farsangok, maszkabálok hónapja. Ebben az évben az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület kis táncosaival együtt tartotta a Szabad Szombat Táncegyüttes a farsangi mulatságot A sok ötletes jelmez mellett volt itt muzsikaszó, jóslás, a bárányait terelő pásztor, kis vetélkedő és természetesen néptánc. Jó volt látni, 

Hagyományőrző nap, – Nekézseny!

Hagyományőrző nap, – Nekézseny!

2023. 08. 26. Egy szombat sem maradhat szabadon a Szabad Szombat számára! Ma Nekézsenyben jártunk a „Hagyományőrző Nap Nekézsenyben” című rendezvényen, ahol nagyiváni és gömöri táncokat adtunk elő. Miután a színpadon kellően izzadásnak indultunk, úgy döntöttünk megizzasztjuk egy kicsit kedves nézőközönségünket is egy moldvai táncházzal! 😁

Táborozás

Táborozás

2023.07. 16-21. Az Élő Hagyomány Alapítvány XVI. alkalommal rendezte meg a TÁ-BOR – t Ceglédfürdőn. Különféle népi mesterségeket oktattak felnőtteknek. Megtalálható a kosárfonás, a bőrművesség, a bútorfestészet,a gyöngyhímzés, a varrás és a hímzés is. A gyerekek különféle gyermekfoglalkozáson vehettek részt. A néptánc oktatáson kívül esténként 

A tánc világnapja

A tánc világnapja

2023 Május 20. a Tánc Világnapja! Ebből az alkalomból hívták meg a Szabad Szombat Táncegyüttest Ózd város Művelődési Házába az Olvasóba. Szeretetre méltó ünnepség ez, ahol jelen van, a városunkban működő együttesek mindegyike, az apróságoktól a felnőttekig.

2023 Március 15.

2023 Március 15.

A tegnapi napon ünnepeltük Hangony községben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját. Az időjárási viszonyok sajnos nem kedveztek nekünk, hogy a Templomkertben ünnepeljünk, ettől függetlenül ünnepi megemlékezésünket megtartottuk a kultúrotthonban. Szeretnénk megköszönni, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket. Nagyon nagy köszönet az irodalmi színpad tagjainak! Mák Petronella, Mák Noel, Majoros Anna, Majoros Bálint, Rácz Glória, Rácz Léna, Kerek Tibor! A táncosoknak: Fodor Alexandra és Kucskár Marcell Rendezvényünkön részt vettek Szentsimont képviselő vendégek is. Az emlékezés koszorúit az ünnepi műsor után helyeztük el a 48-as emlékmű előtt.

Párnafesztivál 2022.

Párnafesztivál 2022.

A Mátra lábánál, egy csodálatos környezetben fekszik Mátraderecske. A község egy olyan értékes kézműves csoportot működtet, ami irigylésre méltó! Felújították a fellelt szövő székeket és hozzá értő emberek gyönyörű szőtteseket készítenek rajtuk! E mellett komoly fafaragó műhely működik, gyöngyöt fűznek, bútort festenek a közösségi házban! 

Szék

Szék

2022. 08. 08.-12. Hosszú hónapok egyeztetése és szervezése után, a Szabad Szombat Táncegyüttes a Borostyán Néptánc műhellyel együtt, végre leutazhatott Székre! Ez a mezőségi zsákfalu, a mai napig meg tudta őrizni hagyományait, viseletét és szigorú szabályok szerint élte mindennapjait. Nem olyan rég még csak Szamosújvár 

Matyó fesztivál

Matyó fesztivál

Meghívást kaptunk a Matyó fesztiválra. Köszönet a szervezőknek, rendezőknek és a házigazdáknak a magas színvonalú programokért! Örülünk hogy ott lehettünk!

??

Adorján Gála

Adorján Gála

A tavalyi évben, a Covid vírus miatt elmaradt az Adorján gála. Az idősebb generáció sok tagja táncolt még a keze alatt, városunk szinte minden lakosa emlékszik Adorján Lajos bácsira, sokunk történelem tanárára, Ózd város díszpolgárra! Az ő nevét viselő gála, egy tiszteletadás azok részéről, akik