Táncház

Táncház

December 12. Együttesünk adventi táncházat tartott az Olvasó Adorján termében. Az első gyertya meggyújtásakor felléptünk a városi rendezvényen. Most, gondoltuk kedveskedünk a táncolni, szórakozni vágyó közönségnek, gyerekeknek. Érdekes, népi játékokkal, énekekkel ismerkedhettek meg az első percekben. Ezt követően, közkedvelt tájegységek táncait tanították az oktatók, mint 

Jubileumi Gála

Jubileumi Gála

Hatalmas előkészületek, új koreográfiák, díszletek, fények! Mindennek a helyére kellett kerülnie, hogy ezen az estén egy kisebb csodát hozzunk létre! Az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület 20, a Szabad Szombat Táncegyüttes a 10 éves évfordulóját ünnepelte meg egy nagyszabású gálával. Csodálatos érzés, hogy elfogadta a meghívást 

Tábor

Tábor

Július közepén, ismét megrendezésre került a Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor. Nagy büszkeség, hogy városunkban van egy ilyen kezdeményezés amelynek a táncegyüttesünk a fő védnöke lehet! Ebben az évben, a novemberi gálánkra való felkészülés volt a cél. Átnéztük a már meglévő táncainkat, gyakoroltuk az 

Városi Gyereknap

Városi Gyereknap

Május utolsó vasárnapja mindig a gyerekeké! Így volt ez most is és városunk ki tett magáért a szabadidős és kulturális programok tekintetében. Voltak bohócok, mesefigurákat megtestesítő személyek, volt lovagoltatás, arcfestés, és kint volt a Hunnia Gyermekei Kézműves és Hagyományőrző tábor néhány oktatója is. Táncegyüttesünk is 

Anyák napja

Anyák napja

Május első vasárnapja az anyák napja! Különleges alkalom arra, hogy megtiszteljük azt a szeretetet, erőt és végtelen törődést, amellyel az anyák minden nap adnak. Itt az ideje, hogy hálát fejezzünk ki minden apró és nagy dologért, amit tesznek – a megnyugtató jelenlétüktől a megingathatatlan támogatásukig. 

Március 15.

Március 15.

Március 15.-e az 1848-49 szabadságharc és forradalom kezdete. Célja a Habsburg uralom megszűnése, az alkotmányos függetlenség kivívása volt! Nemzeti ünnepünk és a Magyar sajtó napja! E jeles ünnepen emlékezünk minden évben elődeinkre. Táncegyüttesünk is részt vett ezen a pompás eseményen, amit városunkban a Petőfi téren 

Farsang Táncház

Farsang Táncház

Március 1.-én a farsangi időszak végén rendeztük meg mi is a jó kis mulatós, vidám táncházunkat. Szerettünk volna egy olyan rendhagyó bált csinálni ahol különböző maskarákba, jelmezekbe beöltöznek a résztvevők. Aki jelmezben jött a táncházba, ajándék fánkot kapott!

Valami készül.

Valami készül.

Már az év elején belekezdtünk egy olyan látványos színpadi mozgásba kis etűdökbe amit majd be fogunk mutatni a március 15.-én a városi programban Vannak benne olyan sorok amit meg is fogunk tartani az új, készülő koreográfiában!

Évzáró bál

Évzáró bál

Nagy figyelmet fordítunk arra hogy az év végén kicsit felszabadultan mi is szórakozzunk egy kicsit! Így történt ez a mostani táncházban is! Meghívott jó barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal de legfőképp a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjaival, egy kellemes estét, – éjszakát tölthettünk együtt! Táncoltunk, énekeltünk, viccelődtünk, poharaztunk, 

Adventi gyertyagyújtás!

Adventi gyertyagyújtás!

Mint minden évben, idén is részét képeztük városunk gyertyagyújtásának a Városház téren megrendezett adventi forgatagában. December 8.-án , Advent második vasárnapján, a remény gyertyájának fénye árasztotta el a teret, mi pedig műsorunkkal melegséget csempésztünk a didergő közönség szívébe!